Támogasd a csaladinaptar.hu segítségével a koraszülött babákat!

Ha 2019. november 17-24. között választasz bármit webshopunkban, vásárlásod értékének 30%-át eljuttatjuk a KORE – Koraszülöttekért Országos Egyesületének.

November 17. a koraszülöttek világnapja. Ők azok, akik születésüktől fogva küzdelmet vívnak az életért, akik nagyon sok erőre, támogatásra, kezelésre, szeretgetésre, ápolásra szorulnak. A korababák készületlenül érkeznek a világra – orvosok, ápolók kemény munkája, szüleik véget nem érő imái segítik át őket első napjaikon, heteiken.

Korababáért aggódni egy végtelenül távolinak tűnő üvegfal mögül, heteken át lélegzetvisszafojtva figyelni minden apró jelet; összetörni majd felállni, reménykedni, fohászkodni – mindezt egyre több szülőnek kell átélnie. Magyarországon tízből egy baba túl korán – a terhesség 37. hete előtt – érkezik meg közénk.

Korababák támogatása a koraszülöttek hetén

Nagyon szeretnénk támogatni a pici harcosokat és családjukat – s most arra kérünk, hogy Te is segíts ebben! Ehhez nem kell mást tenned, mint a megadott héten megvásárolni azokat a termékeinket, amikhez egyébként is szerettél volna hozzájutni.
November 17-24. között minden csaladinaptar.hu-n történő vásárlás árának 30%-át átutaljuk a KORE – Koraszülöttekért Országos Egyesülete számára. Így ha azon a héten rendelsz tőlünk valamit a webshopon keresztül, akkor elmondhatod magadról, hogy Te is támogattad a koraszülött babákat.

“A koraszülött csecsemő apró és törékenynek tűnik, de soha ne becsüld alá bátorságát, erejét és határozottságát.”

/Julia Toivonen/

Segítsünk együtt a korababáknak és szüleiknek – hogy ugyanolyan esélyekkel induljanak az életben, mint időben érkezett társaik!

Indexkép: Pexels / Pixabay

     
Tetszett?
Oszd meg ezt a cikket barátaiddal!
Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: pinterest
Pinterest

Tartalomjegyzék

Termékek, amelyek érdekelhetnek:

Neked ajánljuk

Inspiráló bejegyzéseink

Évervező naptár letölthető nyomtatható

Évtervező naptár 2022

Letölthető évtervező naptár 2022 ingyen! Fontosak számodra a tervezhető hetek és hónapok? Kampányokat tervezel? Ebben az évtervező naptárban minden fontos dátumot egy helyen fel tudsz

nőies csajos és tartós füzet

Nőies és tartós füzetek

Ha egy igazán tartós füzetre vágysz,  a műanyag borítóinkat és fém korongjainkat Neked találták ki!  Egy vastag, tartós műanyag elő- és hátlap szett A4-es füzethez,

hó vége hó eleje kép

Hó vége, vagy hó eleje?

“Nagyon tetszik a napló, de én szeretem az új hónapokat új lapon kezdeni”. “Így, hogy folyamatos a naptár, nem tudom hova tegyem a hónap elválasztókat,

.

Búcsúajándékot elfogadsz?

Fontosak számodra a tervezhető hetek és hónapok? Kampányokat tervezel?

Azonnal tiéd lehet az ingyenes nyomtatható 2022-es évtervező naptár, töltsd le most! ⤵

.