Miért szeretem a Lapraforgót? – egyetemista vásárlónk levele

Lapraforgó jegyzetfüzet

Hits: 764

Iskolai jegyzeteléshez verhetetlen előnyei vannak a korongos jegyzetfüzeteknek az átlagos füzetekhez képest – hogy pontosan miért, egy egyetemista vásárlónk foglalta össze.

Hogy miért szeretem a Lapraforgót/korongos jegyzetfüzetet? Hadd mutassam meg.

Ez itt 3 füzet a közepes korongokkal. Kettő eléggé tele van, a harmadik feltöltése pedig folyamatban van. Egyetemistaként rengeteget jegyzetelek és a tanuláshoz is újra kiírogatom a fontosabb dolgokat. Ennyi mindent cipelni azért elég nehéz lenne és akkor még nem említettem a könyveket, atlaszokat, stb. Na de hogy miért szeretem ezt a füzetet annyira?

Hát ezért! Az összes jegyzetemet el tudom tenni otthon és vizsga előtt elő tudom venni, de csak annyi lapot viszek magammal, amennyi éppen kell. A kis füzet jön velem mindenhová, feltöltöm üres lapokkal, és amikor túlvagyok a vizsgán, kiszedem belőle a megtelteket, a következő vizsgára való anyagot meg belefűzöm, és már viszem is magammal. Nem kell millió füzettel szaladgálnom és minden tárgynak saját füzetet vezetnem, mert ebbe az egy pici füzetbe tudok írni mindent, és egymás mellé csoportosítani az összetartozó lapokat, a különböző témák kezdetét pedig postitekkel tudom jelölni. Hogy ne vesszenek el és mindig nálam legyenek, abból is van egy lefűzhető verzió:

A könyveimet sem szeretem feltétlen magammal hurcolászni, szóval, ha tudom, hogy el kell menjek itthonról, de útközben tanulni szeretnék, kinyomtatom az aktuális fejezetet és lefűzöm azt is a füzetembe. Valahogy így néz ki:

Adódhat a kérdés, hogy miért jobb ez, mint egy egyszerű gyűrűskönyv. Először is sokkal kényelmesebb. Úgy működik, mint egy spirálfüzet, teljesen körbe tudom hajtani a lapokat és a borítót is. Írni is kényelmesebb bele, mint a gyűrűskönyvbe, és a lapokat áthelyezni is egyszerűbb. A gyűrűskönyv emellett mindig ugyanannyi helyet foglal, hiába veszem ki belőle a lapokat, a gerince miatt nem lehet annyi helyet nyerni. Ebbe a füzetbe annyi lapot rakok csak bele, amennyire épp szükségem van, ezért jóval kisebb helyet foglal el a táskámban.

Ezzel a praktikus kis beleragasztható zsebbel az egyéb fontos papírjaim is biztonságban vannak, nem esnek ki belőle és mindig kéznél vannak.

Azt már meg sem említem, hogy a borítót, a lapokat és a korongok színét is én választom ki, és ha meguntam, vagy valami baja esett, rendelhetek helyette másikat anélkül, hogy az egész füzetet ki kellene dobnom.

Próbáltam már a spirálfüzetet, gyűrűskönyvet, számítógépes jegyzetelést, de ez a megoldás vált be legjobban. Én imádom a Lapraforgómat, próbáld ki te is! 🙂

Ha kedvet kaptál, itt találod jegyzetfüzeteinket: Füzetek. Ha pedig beszerzel egy lyukasztót is (ha nagyobb méretű füzetekre vágysz: A4-es lyukasztó), akkor mostantól bármilyen lapot kilyukaszthatsz és felfűzhetsz a szép, színes korongokra – így a lehetőségek száma tényleg végtelenné válik, olyan füzetet készíthetsz magadnak, amilyet csak akarsz, amikbe mostantól bármilyen plusz lapot le tudsz fűzni.


Iratkozz fel akciókról és újdonságokról szóló értesítőinkre!


Vélemény, hozzászólás?